Nemzeti összetartozás napja

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 

A nemzeti összetartozás napja
"Hivatalos neve Nemzeti Összetartozás Napja
Ünneplik
: magyarok.
Tartalma, jelentése az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója, a magyar nemzet összetartozásának ünnepe
Ideje június 4.
1920. június 4-én Benárd Ágost vezetésével érkezik Drasche-Lázár Alfréd, a két aláírásra kijelölt magyar politikus, a trianoni békediktátum ünnepélyes aláírására, a versailles-i, Nagy-Trianon kastélyhoz
A nemzeti összetartozás napja – a 2010. évi XLV. törvénybe foglalt hivatalos nevén: Nemzeti Összetartozás Napja – az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon,
amelyet 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatott törvénybe az Országgyűlés. Az erről szóló Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) kezdeményezte. Az indítványt támogatta a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója, míg az MSZP ellene foglalt állást arra hivatkozva, hogy a javaslat „rontja Magyarország jó szomszédi kapcsolatait és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit”. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak.

Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította:
["a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”].

Sólyom László köztársasági elnök 2010. június 3-án aláírta a törvényt,[6] és az napra a 90. évfordulón, 2010. június 4-én hatályba is lépett.
"
WIKIPÉDIA

Tehát már csak két év van vissza a 100. évfordulóból!
A 100. évfordulóra a Magyarok Világszövetsége aláírásgyűjtésbe kezdett "Trianon" megsemmisítésére...

 
 

ujhirek18.hu .......................................................................................................................................................... Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz